Liverpool Bevonuló Pulóver 2019/20 (fekete)

Liverpool Bevonuló Pulóver 2019/20 (fekete)

Új termék

Liverpool 2019/20-as bevonuló pulóver (fekete)

Anyaga:

100%-polyester-New Balance DRY technológiával gyártott termék,mely kifogástalan hő és verejték elvezető szövetekből épül fel, így kényelmes-könnyű viseletet garantál. Ezt a terméket bárhol is viseled, megmutathatod a klub iránti elkötelezettséged.

Kiváló minőségű, eredeti New Balance termék

Szállítási idő: 6-8 munkanap

New Balance

26 990 Ft‎

A Liverpool előző idénye rendkívül jól sikerült, ugyanis a gárda drámai mérkőzések megvívása után, sikeresen hazavihette a Bajnokok Ligája serleget, és az angol bajnokságot is a második helyen zárták – mindössze egyetlen ponttal lemaradva a Manchester City mögött – amely szintén kiemelkedő teljesítménynek számít. A Jürgen Klopp által vezetett csapat kerete nem változott meg drasztikusan az átigazolási időszakban, így esélyes, hogy a Liverpool ismételten nagy eredményeket ér majd el a 2019/20-as szezonban. Amennyiben te is elhivatottan szurkolsz az angol gárdának, akkor figyelmedbe ajánljuk az eredeti, hivatalos, idei Liverpool bevonuló pulóvert, amelyen a csapat logója és New Balance márkajel is megtalálható. A termék nagyszerű minőségén túl, tovább növeli különlegességét az, hogy nem csak Te, de az alakulat tagjai is viselni fogják a terméket meccsek előtti bevonulások alkalmával, így viszontláthatod a pulóvert majd Virgil Van Dijk-on, Sadio Mané-n, Mohamed Salah-n, Xerdan Shaqiri-n, Alisson Becker-en vagy éppen Roberto Firmino-n. Mutasd meg mindenkinek, hogy Te egy igazán fanatikus rajongó vagy!

A termék főbb jellemzői:

- Liverpool 2019/20-as fekete bevonuló pulóver

- Anyaga: polyester

- Eredeti New-Balance termék,hímzett címerrel

- Kiváló minőségű,kényelmes viselet

- A felső végig cipzáras ,oldalt két zsebbel

 -Hátulján L.F.C. rövidítés található

Ha nem döntöttük még el, hogy mit vegyünk barátunknak, gyermekünknek, kedvesünknek névnapjára esetleg születésnapjára, de régóta hallgatjuk, hogy szeretne egy kényelmes melegítőt, akkor ez lesz a megfelelő választás. Otthoni viseletre kiváló, hiszen nyugodtan kényelmes viselet meccsnézéshez.Liverpool fekete színű pulóver mely gyártási technológiájának köszönhetően kényelmes praktikus viselet.A termék szellőzése kifogástalan, anyagából fakadóan a kialakítása hűvös levegőt áramoltat a ruhába,így a hő és az izzadság könnyen távozik a szabadba, és a termék szárazon tart és tökéletes viseletet biztosít.Rendeld meg és legyen tiéd hamarosan ez a remek termék,ami kényelmes viselet utcára otthoni viseletre egyaránt.Amennyiben elnyerte tetszésed ez a gyönyörű termék, siess, rendeld meg most,hiszen ez az idei év egyik sláger terméke !



Még nem írt véleményt ehhez a termékhez senki.

Írd meg véleményed

Liverpool Szürke Pulóver 2017/18

Liverpool Szürke Pulóver 2017/18

Liverpool 2017/18 as pulóver

Anyaga:

100%-polyester-New Balance DRY technológiával gyártott termék,mely kiváló hő és verejték elvezető szövetekből készült, így kényelmes-könnyű viseletet biztosít.Ezt terméket bárhol is viseled megmutathatod a klub iránti elkötelezettséged,ezzel is támogatva az egyesületet.

Kiváló minőségű, eredeti New Balance termék

Hasonló termékek ebben a kategóriában