Pogba hoppon: így változik az átigazolási piac.
Könnyen lehet, hogy a koronavírus miatt Pogba mégsem megy a Reál Madridba, sem sehová, pedig a királyiak edzője Zidane szeretné csapatában tudni honfitársát.
forrás: reuters
Nem kétséges, hogy Paul Pogba kivételes képességű játékos, ugyanakkor primadonnaként is tud viselkedni. Az a fajta futballista, mint Neymar, aki egyszerre közösségi média érzékeny, sértődékeny és mégis nagy dolgokra képes, hiszen hatalmas tehetséggel lett megáldva.
Sorban áll érte a fél világ és mégis előfordulhat, hogy Manchesterben marad.
Sajnos elmondható, hogy az Alex Ferguson utáni United egyértelműen kiiratkozott a világ szűk elitjéből, ha a az elmúlt évek eredményeit vesszük figyelembe.
Érdekes megfigyelni Pogba és a frissen érkezett Bruno Fernandes statisztikáit figyelni. Mindketten közel hasonló teljesítményt nyújtanak, ugyanakkor a portugál középpályás kapcsán a manchesteri szurkolók bizakodnak, míg Pogba kapcsán inkább fanyalognak.
A világbajnok franciától azt várták, hogy megváltja a Unitedet. Ő lesz a tékozló fiú, aki hazatér és visszavezeti a csapatát a csúcsra.
Ezzel szemben, hol játszott, hol nem, kevés igazán kiemelkedő meccse volt visszatérése óta.
Most a két említett játékos, végre egyszerre lehet a pályán de senki nem tudja, hogy hogyan fog elsülni.
A koronavírus okozta gazdasági nehézségek miatt a klubok valószínűleg kevesebb pénzt költhetnek, így előfordulhat, hogy a Manchester nem engedi el idén Pogbát.
Rengeteg a találgatás, egyes sporttal foglalkozó közgazdászok szerint az élcsapatokat nem rázza meg a krízis és ugyanúgy fognak költekezni, mások szerint viszont inkább játékos cserékre vagy későbbre halasztott vásárlásokra van kilátás.
Bár az átigazolási piac bizonytalan, a mi mezáraink kedvezőek és azok is maradnak, webshopunkban tudod ellenőrizni: