Internazionale Mez 2018/19 (Vendég)

Internazionale Mez 2018/19 (Vendég)

Új termék

Internazionale mez 2018/19 (Vendég)

Anyaga:

DRI-FIT technológiával 100%-polyester, mely hő és verejtékezést elvezető szövetekből készült és a kényelmi szempontokat is előtérbe helyezi. Intenzív sportolás és edzések közben szellőzésének köszönhetően a keletkező izzadság könnyen távozik.

Kiváló minőségű, eredeti Nike termé

Ez a termék jelenleg nem rendelhető!

Nike

23 990 Ft‎

Az Inter együttese az előző idényben éppen csak elérte a Serie A-ban a 4. helyet, amely a garantált Bajnokok Ligája indulást jelenti. A csapat régen szerepelt már a legrangosabb nemzetközi porondon, így a klub a tisztes helytállás miatt nagy erősítésekbe kezdett. Leigazolta az AS Roma gárdájától a belga középpályást, Radja Nainggolant, valamint az Atletico Madridtól Sime Vrsaljkot is. Ha te is Milánó kék – fekete részének szurkolsz és szeretnél magadnak egy olyan felsőt, amelyet maguk a játékosok is viselnek a mérkőzéseken, akkor válaszd a gárda hivatalos, fehér, nike és klub logóval ellátott mezét. Ebben lép majd pályára többek között Mauro Icardi, Ivan Perisic, Joao Mario, Matteo Politano és Stefan de Vrij is. Lepd meg vele ismerőseidet vagy barátaidat születésnapjukon vagy névnapjukon.  Ha te is a Luciano Spalletti irányította alakulatnak szurkolsz, akkor válaszd te is ezt a felsőt, és izguld végig ebben a klub rangadóit. A mez klasszikusan kék-fekete csíkos, középen az elmaradhatatlan Pirelli felirattal ,ami idén klasszikus fehér színű.DrI-Fit kialakítás  ez egy speciálisan épített szövet mely aktívan felszívja az izzadságot a bőrről, és könnyebben párolog el, ezáltal könnyedén távolítja a felesleges nedvességet a bőrről és segíti a test természetes hűtési mechanizmusát miközben bőre hűvös és száraz marad.

A termék főbb jellemzői:

-Internazionale mez 2018/19-es vendég széria
-Hivatalos, eredeti Nike termék
-Fehér szín,pepita ábrázolásban
-Hímzett fekete Nike logó
-Kereknyakú kialakítás,kényelmes viselet
-Varrott klub címer,nyomtatott szponzor logó

Internazionale Észak-Olaszország egyik legrégebbi klubja,mely fenállása óta egyedüliként mindig az első osztály részvevője volt.Internazionale 2018/19-es vendég Nike mez,mely kiválóan alkalmas sportolásra és utcai viseletre egyaránt.A mez teljes mértékben környezetbarát, mivel a Nike felhasználja az újrahasznosított műanyag palackokat, hogy megfeleljen a ökológiai előírásoknak, a mai kor követelményeinek ,mint anyagösszetételben mint gyártásban.Ez a gyönyörű mez kitünő ajándék lehet minden Inter szurkoló részére,hiszen nagyszerű viselet és bárhol megmutathatod a klub iránti elkötelezettséged,ezzel is támogatva a kék-feketéket.Amennyiben tetszik a termék,siess rendeld meg most !

 

Még nem írt véleményt ehhez a termékhez senki.

Írd meg véleményed

Internazionale Vendég mez

Internazionale Vendég mez

Internazionale 2010-2011-es vendég mez

Anyaga:

DryFit technológiával készült 100%-polyester,mely hő és izzadság szabályzó így szellőzése tökéletes

Kiváló minőségű, eredeti Nike termék

Hasonló termékek ebben a kategóriában