Árcsökkenés
As Roma pulóver 2019/20 (Bevonuló)

As Roma pulóver 2019/20 (Bevonuló)

Új termék

AS Roma bevonuló pulóver 2019/20 (fehér)

Anyaga:

DRI-FIT technológiával készült 100%-polyester,mely anyagának hála hő és verejték elvezető szövetekből készült,ezáltal szellőzése megteremti a kifogástalan, komfortos viseletet minden körülmények között viselőjének.

Kiváló minőségű, eredeti Nike termék

Ez a termék jelenleg nem rendelhető!

Nike

22 990 Ft‎

24 990 Ft‎ Áfával

-2 000 Ft‎

Az AS Roma együttese hatalmas változásokon keresztül ment túl a 2019/20-as idény előtti átigazolási időszakban, hiszen a szezon közben érkezett Claudio Ranieri mestert Paulo Fonseca váltotta a kispadon, még az olasz szakemberrel együtt távozott a gárda vezéregyénisége, Daniele De Rossi is, aki a Boca Juniors együttesében folytatja pályafutását. Szintén átigazolási listára került Kostas Manolas, aki a napolihoz szerződött, még onnan érkezett Diawara. Szintén a fővárosba szerződött a juventus labdarúgója, Spinazzola, akiért a bordó – sárgák Luca Pellegrinit adták. A szurkolók bizakodva várják az elkövetkező szezont, hiszen, mint eddig minden évben, a Curva Sud-ban ismét minden jegy gazdára talált a bérletesek körében. Ha te is a Farkasok szimpatizánsa vagy, és szeretnél egy olyan felsőt, amelyben végig izgulhatod kedvenceid találkozóit, akkor a figyelmedbe ajánljuk az együttes hivatalos, fehér, Nike és klub logóval ellátott, cipzáros bevonuló pulóverét, amelyben maguk a játékosok is pályára lépnek majd a mérkőzések előtt. Tökéletes kelléke ez a közös meccsnézéseknek és a szurkolói összejöveteleknek is, de remek ajándék lehet születésnapra vagy akár névnapra barátainknak. Feldobhatjuk vele a szürke őszi hétköznapokat is, ugyanis anyagának köszönhetően rendkívül jó hőtartó képességgel bír, így a hidegebb időben sem fázunk meg benne olyan könnyen. Siess, rendeld meg még ma!

 

A termék főbb jellemzői:

- AS Roma pulóver fehér színben
- Hivatalos 2019-20-as eredeti Nike termék
- A pulóver végig cipzáras
- Oldalt két zseb
- Varrott Nike logó
- Hímzett klub címert
- Csuklónál enyhén bordázott rész a megfelelő hőtartás érdekében

A csapat tagjai ebben a termékben fognak kivonulni a Stadio Olimpico gyepére, ahol felsorakoznak és várják az ellenfelek kézfogását A bordó alapú pulóver a Nike logójával és a Farkasok címerével van ellátva. 
Ez a termék a 2019/20-as idény kollekciójának egyik fontos eleme,sokszor fogjuk viszontlátni a mérkőzések előtt a TV-ben, miközben a játékosokat mutatják az öltözőfolyosón,és a kölcsönös 
i.Ez a gyönyörű termék kitűnő ajándék lehet minden Roma szurkoló részére,hiszen nagyszerű viselet és bárhol megmutathatod a klub iránti elkötelezettséged,ezzel is támogatva az egyesületet.
 

Még nem írt véleményt ehhez a termékhez senki.

Írd meg véleményed

As Roma pulóver 2018/19 (Bevonuló)

As Roma pulóver 2018/19 (Bevonuló)

AS Roma bevonuló pulóver 2018/19 

Anyaga:

DRI-FIT technológiával készült 100%-polyester,mely kevert anyagának köszönhetően hő és verejték elvezető szövetekből készült, így szellőzése tökéletes kényelmes viseletet biztosít utcára - sportolásra egyaránt

Kiváló minőségű, eredeti Nike termék

Hasonló termékek ebben a kategóriában